Három nappal ezelőtt még teljesen ki voltam akadva, mikor anyáék bejelentették, hogy elköltözünk, de mostanra a szomorúságtól már kihunyt a tűz. Még mindig nem hiszem el, hogy ez pont velem történhetett meg! Hiszen olyan boldog voltam a farmunkon! A lovamhoz, Rakétához szoros kapocs fűzött. Imádtam őt, ahogy ő is engem. Mi egymáséi voltunk örök időkig! De mindennek vége! Rakétát sosem látom többé, talán már el is adták, és én semmit sem tehetek! Ha visszafordíthatnám az időt, visszamennék a múltba, és mindent megoldhatnék: anyáék anyagi gondjait, az erdőtüzet, mely nem csak az istállót, de a mi házunkat is leégette.
De sajnos ez lehetetlen. Nem tehetek semmi sem ...
Anyáék is rosszul érzik magukat, de nem érdekel. Nem ők vesztették el a legjobb barátjukat.
Ha megérkezünk, minden teljesen más lesz. Új suliba kell járnom, új életet kezdek. Rakéta nélkül...
A kocsi leszállt az autópályáról.
- Nemsokára ott leszünk... - szólt hátra anya.
Elfordultam és fejemet belefúrtam az autóülés párnájába. Az arcomon végigcsordultak könnyeim. Erősen leszorítottam szemeimet. Úgy látszik hatott, mert elaludtam és mikor felébredtem apa épp lefékezett a új házunknál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése